GYULA BOROS

 

 

Budán született 1951 novemberének első napján.Gyermekkorát a történelmi levegőjű Budai várnegyed árnyékában a Krisztinavárosban, valamint a festői szépségű Zugligetben töltötte.
Rajzolni kisgyerek kora óta nagyon szeret. 12 évesen Zilahy György festőművész önképző körében kezdhette meg a szakmai tudnivalók elsajátítását, egészen a mester haláláig. Rendszeresen járták az erdőket, hegyeket .Egész életére kiható, felejthetetlen élmények részese letett, valóban együtt élt a természet csodáival. Zugliget és a Budai hegyek- , ma sincs számára olyan hely, ahol otthonosabban érezné magát. Mindezt pompásan egészítette ki, lakásuk közvetlen környezete: a Budai Vár, a Horváth-kert, a Tabán, a Vérmező, a Gellérthegy és az a hangulat, amit a városrész áraszt magából. Az itt töltött gyermekkor, örök szellemi és érzelmi muníciót adott számára.
Műszaki szakiskolába került. Ebben az időszakban vált számára egyértelművé, hogy a festészet, az a hivatás amiben a legjobban ki tudja majd fejezni magát. Amivel élete végéig szeretne foglalkozni. Minden idejét rajzolással, festéssel és tanulással töltötte.Igazi autodidakta. Látásmódja alapvetően realista, de ez nem jelenti azt, hogy más stílusok és kifejezési formák elfogadhatatlanok lennének . A szellem szabadsága, alapelv. Első néhány kiállítása a 70-es évek elején Budapesten, kultúrházakban voltak.Később kapcsolatba került a Képcsarnok vállalat akkori művészeti vezetőjével Wessely Tiborral, aki sokat segített, szakmai fejlődésében, és egzisztenciális helyzete stabilizálásában.Képeit kiállították: Londonban, Skóciában, Bécsben, Frankfurtban, Amszterdamban, Lillben, New York-ban, Floridában, a közel-keleten, Japánban.
Magyarországon magángyűjtemények részére, szinte minden ismert témakörben teljesít megrendeléseket, pl.portrék, csendéletek, történelmi és más figurális kompozíciók. Nagy méretben is szívesen fest, mint Bicske 2.sz általános iskolájának aulájában, a milleneum alkalmából készített kettős tábla, vagy mint Debrecenben a Hotel Óbester részére készített óriáskép, melyet családjával együtt alkotott.

Gyula Boros was born in Budapest, Hungary in 1950. His talents for drawing and his love of art were revealed in his early youth. He graduated from the Budapest Art School and worked as a graphic designer for several years, before beginning his painting career in 1977.
Boros' early paintings focused primarily on landscapes, later turning to still life subjects in the style and techniques of the classic masters. Elegance, romance and drama hallmark Boros' deep sense of passion for the painters of the Netherlands. He prefers the traditional Baroque style with its depth of colour and detail. His profound ability to capture and combine the elements of texture in his subjects is indeed a rare talent, fragile crystal, soft draperies, cool granite and marble, and the high polish of silver bring realism and comfort to the viewer, bring one "into" the scene. Glowing candlelight or the warmth of a setting sun enhanced the experience.
Exhibitions in his homeland Hungary, Amsterdam and London have brought Boros international regard.
His paintings are the product of a dedicated and diligent labour, and are highly esteemed by collectors all over the world.”