ANDOR SZEPESI

 

 

Budapesten született 1954-ben. Tehetségére már az általános iskolai évek alatt felfigyeltek. Első tanítói között volt legmeghatározóbb mestere Nagybányai Nagy Zoltán festőművész és nevelőapja Rónai Antal. Több irányú tehetség: képzőművészeti tanulmányai mellett hegedülni tanult. Felnőve a képzőművészeti technikákat több neves mester mellett sikerült továbbfejlesztenie.1980 óta a Képcsarnokon keresztül értékesítette alkotásait, számos külföldi kiállításon vett részt. Többek között Frankfurtban, Londonban, Amszterdamban és az Egyesült Államokban. Festményeinek külföldi aukciós sikereit a nemzetközi Mayer katalógus bizonyítja.

Művészi fejlődése követhető témaválasztásain. Korai munkái már többnyire csendéletek voltak, de lófestményei is sikeresek voltak. Ma már portré és akt festményei is keresettek. Képeire jellemző a realista illetve hyperrealista ábrázolás.

Fontosabb hazai kiállításai:

1982 Győr

1985 Pécs Városi Galéria

1989 Békéscsaba Gyula csoportos kiállítás

1997 Budapest Liget Hotel

2000 Budapest OTP Galéria

2002 Hatvani Galéria

2014 Január OTP Galéria Közös kiállítás Bényi Éva festőművésszel

2015 Május a Titok Galériában Performance keretében mutatta be zenélő festőállványát, melynek működése megtekinthető a népszerű videómegosztó oldalain: Art Andrews Project néven több videó is.  

 

 

Andor Szepesi was born in Budapest in 1954. His talent has been observed already during primary school years. Among his first teachers was his most important master Zoltán Nagybányai Nagy painter and his stepfather Antal Rónai. A multi-directional talent: he studied violin beside his fine art studies.

He has been able to develop his fine arts techniques with several famous masters.

He has participated in many foreign exhibitions: in Frankfurt, London, Amsterdam and the United States. The international Mayer catalog demonstrates the success of his paintings abroad.

 

His paintings are characterized by realistic and hyperrealistic representations.