GÁBOR JUHÁSZ

 

 

1977- ben születtem, Szerencsen nőttem fel, feleségemmel és kisfiammal jelenleg Taktaszadán élek, a Takta patak partján, festői szépségű környezetben . Festészettel 1996-ban kezdtem foglalkozni véletlen indíttatással. Eleinte akvarellfestékkel dolgoztam, aztán áttértem a temperára, majd az akrillal ismerkedtem meg. Munkáim túlnyomó részét ma már olajfestékkel készítem, de használok időnként pasztellt és olajpasztellt, grafitceruzát is. 100%-ban autodidakta vagyok, önerőből tanultam festeni.

Eleinte teljesen naiv, szinte gyermeteg vonalvezetéssel festettem tájképeket és virágokat, később régebbi mesterek munkáit másoltam, ezek inspiráltak önálló témáim részletgazdagabb kidolgozására.

Főleg a természetet festem, az ember által még érintetlen szépségét próbálom ábrázolni.

Számomra a festés megnyugvást, feloldódást, kiútkeresést jelent. Már nemcsak hobbinak mondanám, hanem szenvedélynek, amely már 21 éve része életemnek.

A zempléni, a taktaközi és a tiszai tájak szolgáltatják festészetem fő ihletanyagát, de egy-egy csokor, a nyíló virágok is kedves témáim. A templomokat, várakat is szeretem megörökíteni. Festményeim nem fényképről készült másolatok, hanem valós, megélt és képzeletbeli elemekkel társítva jönnek létre.

Sokszor a régi korok mestereinek munkái inspirálnak egy-egy kép megfestésére.

 

 

 

" I was born in 1977, and  I live in Taktaszada, Hungary. I started to paint in 1996. I am a self-taught painter and I live in the wonderful neighborhood  of Zemplén and Taktaköz , which is in large part the  subject  of my  paintings.  The beauty and the magic purity of Zemplén and Taktaköz  are all inexhaustible experience  for me. I work mainly with oil on canvas  but  I  like to use  pastels, watercolors as well. "