KARDOS TIBOR szobrász, képzőművész.

 

 

 

1950-ben születtem, Vác mellett egy kis faluban élek és dolgozok, Gyermekkoromtól foglalkozok képzőművészettel, grafikával, festészettel kezdtem, majd szobrászattal, először a fa, majd kőszobrászatban találtam meg a számomra megfelelő kifejezési formát. Az utóbbi évtizedekben a kerámiaszobrászat tölti ki szinte a teljes időmet. Szoborkodásom mellett kikísérleteztem a mozaikkép és a domborműves mozaikkép készítési technikát, ötvözve a társ képzőművészeti ágakat, mint a grafika, festészet, szobrászat és mozaikkép készítést, egy -egy alkotásban.

Festészet, grafika mesterkurzust végeztem. Tanárom Dr. Bálványos Huba (Munkácsy, Csokonai díjas) a Képzőművészeti Egyetem grafikai tanszékvezető tanára volt, aki 20 éves koromtól kísérte figyelemmel a képzőművészeti munkásságomat. Véleményezéseivel, útmutatásaival segített és ösztönzött a " síkból a térbe" kifejezésmód megvalósítására, az egyedi technikai megoldásokra, valamint arra, hogy kiállításokon mutassam be, a műveimet a közönség számára, valamint arra, hogy egyedi, csakis rám jellemző sajátosságokkal készítsek alkotásokat. Így születtek a domborműves mozaik táblaképeim is.

Az Országos Képző és iparművészeti Társaság tagja vagyok. Országos és Határokon átívelő képzőművészeti pályázatokon két alkalommal értem el első díjat és második helyezéseket. Több mint 100 kiállításom volt, amelyből 60 meghívásos önálló kiállítás. Külföldi kiállításaim: Csehország, Otrokovicze, Városi Galéria, Franciaország, Párizs, Salle des Fates rendezvényközpontban, egyedüli Magyar kiállítóként.

Több munkám került ki külföldre, Egyesült Államokba, Kanadába, Németországba, Csehországba, Szlovákiába, Ausztriába, Hollandiába, Franciaországba...,,,

 

 

I was born in 1950, I live and work in a small village near Vác. I'm dealing with art from my childhood, I started with painting, then sculpture, first in wood and then in stone sculpture. In the last decades, ceramic sculpture fills my whole time. Beside  sculpture I experimented with the mosaic and the relief mosaic making technique, combining the fine arts such as graphics, painting, sculpture and mosaic artwork all-in-one.

I graduated painting and graphic masterclasses. My Master Dr. Huba Bálványos (laureate of Munkácsy, Csokonai Awards) was Head of Department graphic design professor at the University of Fine Arts, who attended my art work since I was 20 years old. He helped and encouraged me with his opinions and guides „from the plane to the space” to create a way of expression, unique technical solutions, and to present exhibitions, works for the audience, and to create works with unique features. That's how my relief mosaic tiles were born.

I am member of the National Association of Fine and Applied Arts. I won first prize two times and second prizes on national and cross-border art projects. I had over 100 exhibitions, of which 60 were solo exhibitions. My foreign exhibitions: Czech Republic, Otrokovicze, City Gallery, France, Paris, Salle des Fates Event Center,as the only Hungarian exhibitor.

 

 

Many of my works can be find abroad, to the United States, Canada, Germany, Czech Republic, Slovakia, Austria, Holland, France ... ,,,