KIRÁLY MANDI

 

 

Király Mandi festőnéven alkotok, Salgótarjánban születtem, gyerekkoromat és iskolás éveimet Bátonyterenyén éltem. Már a gimnáziumi éveim alatt is érdekelt a rajzolás később a foglalkozásom által is elkísért, mint műszaki rajzoló és köztisztviselő. Mégis a nyugdíjazásom után Édesanyám betegágyánál kezdtem el festeni 2012-ben és az óta is folyamatosan festek, képzem magam, és érdekel az akvarell technika és a tus. Tanító mestereim Székács Zoltán festőművész, Erdős János képzőművész, és Horváth Janisz grafikusművész, akiktől számomra igen érdekes új technikát ,valamint  tusfestészetet illetve kalligráfiát tanultam, 2017-ben beIrakoztam a budapesti Számalk-Szalézi szakgimnáziumba, ahol a festőszakot végzem. Számos díjat kaptam, nyolc önálló és közel húsz csoportos kiállításon vettem rész festményeimmel hazámban és külföldön is. Tagja vagyok a bátonyterenyei  Art 11 Alkotó Társaskörnek, a budapesti Országos Képző és Iparművészeti Társaságnak , tiszteletbeli tagja lettem az  isaszegi Alkotók ,költők Írók Szövetségének, a salgótarjáni Balassi Bálint Asztaltársaságnak és az IWS watercolor magyarországi tagozatának . Több festészeti irányzatot kedvelek.  Érdekel a nonfiguratív absztrakt, a “drip and splasch”, és a japán festészet.  A Mátra hegység gyönyörű tájai ahol élek inspirál a festésre, amely örömet és éltető erőt ad.

 

 

I was born in Salgótarján, my childhood and my school years I spent in Bátonyterenye. Already during my high school years I was interested in drawing later on by my occupation as a technical designer. I started painting in 2012. I am interested in watercolor technique and ink drawing.

My teachers were Zoltán Székács painter, János Erdős artist and graphic artist János Horváth, from whom I learned a lot of interesting new techniques as well as ink painting and calligraphy. I follow an art school in Budapest from this year (2017) where I am learning painting.

 I received several awards, I took part in eight independent and nearly 20 group exhibitions with my paintings in my country and abroad. I am member of different art associations. I like more painting trends. I am interested in the nonfigurative abstract, "drip and splasch", and Japanese painting. The beautiful landscapes of the Mátra Mountains where I live inspire me for painting, which gives joy and vitality.